A francia EURALIS SEMENCES csoport leányvállalataként célunk, hogy a gazdák partnereként szolgálhassuk a magyar mezőgazdaságot, és kínálatunkkal hozzájárulhassunk a növénytermesztők sikereihez.

Az Euralis Kft. 2009-ben kezdte meg cégszerű működését Magyarországon, de már jóval előtte is ismertek voltak hibridjei, fajtái a Rustica brand alatt. Három év elteltével cégünk elérkezettnek látta az időt, hogy tevékenységét egy magasabb szintre emelje, amellyel méltóan prezentálja kiváló minőségű és genetikai potenciálú napraforgó, kukorica, cirok és repce hibrideket is. Ennek keretében területi képviselőink számát megsokszoroztuk, lehetővé téve, hogy termékeink mind több helyre eljussanak, illetve minél többen kipróbálhassák és saját szemükkel meggyőződhessenek fajtáink kimagasló eredményeikről az adott termőhelyi körülmények között.

Mellette párhuzamosan a marketing és kommunikációs csapatunk és aktivitásunk erősítésével tesszük cégünket és termékeit még „láthatóbakká”, kihasználva a modern és hagyományos médiát, valamint a személyes találkozásokat lehetővé tevő rendezvényeket, bemutatókat, vásárokat.

Bízunk benne, hogy helyi csapatunk méltó módon képviseli az Euralis kiváló genetikai potenciálú, minőségi vetőmagjait.

Farkas Ferenc
cégvezető

Teljes szöveg mutatása

Kérdése van a céggel, termékekkel, szolgáltatással kapcsolatban?
Küldjön üzenetet!
A Gazdák Tere munkatársai készséggel állnak az Ön rendelkezésére.

Írja le számmal a következőt: kilencszáznegyvenhét

Ajánlatot kérek

Kérjen visszahívást!
A Gazdák Tere munkatársai felveszik Önnel a kapcsolatot.

Írja le számmal a következőt: kilencszáznegyvenhét

Forgalmazott márkák